• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +26 920 810
facebook

Lélekmadár

IMG_20240517_163930

A Lázár Ervin Program keretében az 1. évfolyam a Lélekmadár című előadást tekintette meg. A Michal Sznunit könyve alapján készült produkcióban a szöveg, a mozgás és a zene egymást kiegészítve mutatja be az érzések, hangulatok sokszínű világát.

A Lélekmadár program három részből áll: egy felvezető interaktív játékból, egy színházi előadásból, és egy programzáró közös aktivitásból. Célja, hogy segítse a gyerekeket az érzések felismerésében és értelmezésében, valamint fejlessze az érzelmi intelligenciát, az önismeretet, a mások jobb megismerésének képességét, a közösségi magatartást.