Határtalanul Pályázat
Határtalanul
A Határtalanul pályázat keretén belül, az idei év májusában indultunk útnak, húsz gyerekkel a 7.a és 7.b osztályból, Erdélybe és Moldvába. Egy teljes hetet töltöttünk ott, bejárva a legszebb tájakat, nevezetességeket, történelmi vonatkozású helyeket. Az első napon utunkat megszakítva Szent László városában, Nagyváradon tettünk egy sétát. Ezt követően a Királyhágón áthaladva léptünk be Erdély területére.
A második napunk Tamási Áron író sírjánál kezdődött, onnan Szejkefürdőre és Székelyudvarhelyre mentünk. Felkerestük a csíksomlyói kegytemplomot, és a csodatevő, több mint 500 éves, fából készült Mária szobor elé járultunk. A somlyói borvízforrástól indulva - attól keletre emelkedik a Kis-Somlyó nyugati oldala – feljutottunk a nyeregbe, ahonnan gyönyörű kilátás tárult elénk a Csíki-medencére. Délután már beértünk a Gyimesi-völgybe és ellátogattunk az Ezeréves határra.
Harmadik napunk délelőttjét a gyimesbükki Dani Ferenc Általános Iskolában töltöttük, ahol fantasztikus vendégszeretettel fogadtak minket a pedagógusok és a gyerekek egyaránt. Színvonalas műsor, érdekes beszélgetések, barátkozások és tánc jellemezte a vendégséget, ebben a lenyűgöző tájban elhelyezkedő iskolában. Bármelyik ablakon néztünk ki, mindenhonnan a Gyimesi-havasok fenyveserdői látszottak.
Másnap reggel elhagytuk Erdélyt és tovább utaztunk Moldvába. Délelőtt a bákói Magyar Házban hallgattunk előadást a moldvai csángó magyarokról, majd Magyarfaluban ismerkedtünk a moldvai hagyományokkal. Estére érkeztünk Lábnyikba, ahol megszálltunk. Vacsora után a lábnyiki gyerekek énekes táncos bemutatóját élvezhettük és mi is táncra perdülhettünk, beszélgethettünk velük.
A negyedik napon az Ojtozi-szoroson keresztül visszatértünk Erdélybe. Berecken, Gábor Áron szülőfalujában látogattuk meg az emlékházát, majd Sósmező, Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy következett. Aznapi szállásunk Alsócsernátonban volt, ahol egy gyönyörű skanzen mutatja be a helyi székely építészetet.
A pénteki nap reggelén elindultunk haza, de azért útba ejtettük még Vajdahunyadot és felkerestük a rendkívül impozáns várat. Hosszú és fárasztó út után érkeztünk Telkibe az esti órákban, de tele élményekkel, melyeket a gyerekek még napokig meséltek otthon. Biztosak vagyunk benne, hogy életreszóló emlékek lesznek belőlük.
Bajnokné Balogh Edina, Bahik Krisztina
osztályfőnökök