• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +26 920 810
facebook

Népmese Hete - beszámoló

nepmesehete

Október elején tartottuk a népmese hetét, ami igazából egy egész hónapot ölelt át, mert szeptemberben sok-sok mesehallgatással készültünk erre a mesés hétre.

Minden osztály készült saját programmal, így a hét folyamán részt vehettünk mesés kiállításon, előadásokon, remek fotósarok segítségével bújhattunk be a mesés szerepekbe, rejtvényekkel és játékokkal örvendeztették egymást az osztályok. Minden napra jutott játék, zsongott az egész alsótagozat, mikor szünetekben az elrejtett mesekártyák után kutattak a gyerekek. Az álruhás Mátyás királyok pedig titokban tallérokat rejtettek el, amiket be lehetett váltani meglepetésre. 

Minden osztály kívánhatott hármat, a jótündértől, ami valóra is válik, hisz minden megtörténhet a mesében. A hét során népi játszóházban sok érdekes játék mellett kipróbálhatták a gyerekek a libatömést, lencseválogatást és még a  boszorkány eszén is túl kellett járni.

Táncház keretében rophatta az egész gyereksereg az iskola előtti téren a táncot és Fabók Mancsi színházával zárult  az ünnepi hét programja.

Gyönyörű alkotások készültek a népmesékről, amikben egész héten át gyönyörködhettünk az aulában. A  legszebb képek alkotói és a vetélkedőn kisorsolt szerencsés nyertesek mézes kalácsot kaptak, mellyel a nap végén elszaladhattak.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Bárdosyné Csornai Melinda