Határtalanul program, Erdély

Rövidített beszámoló képekkel
1. nap – Nagyvárad. 05. 25.
A tervezett programok között, ugyan nem szerepelt a nagyváradi Székesegyház meglátogatása, de szakítottunk rá időt. Ez után városnéző séta következett, ahol megnéztük a csodás szecessziós stílusban épült városrészt, a Holnapos írók szoborcsoportot, az EMKE kávéházat, illetve megnéztük a Szent László templomot, illetve a Fekete Sas palotát. Útközben fagylaltoztak egyet a gyerekek, egy olyan fagylaltozóban, amit egy magyar család üzemeltet.
2. nap 05.26.
Borszék- Tündér kert, Orotva- Halasági-Csibi gyógynövénykert
A méltán híres borszéki forrásból megtöltöttük kulacsainkat, majd a népi feredőbe nem csak hogy lábat áztattunk, hanem egy fiú csapat derékig bemerészkedett.
Meglátogattuk a Medve barlangot, ami arról kapta a nevét, hogy egyszer egy medve csontvázat találtak benne. Ez a program nagyon tetszett a gyerekeknek.
15:00 óra körül megérkeztünk Orotvára, Erős Zsolt szülőfalujába, és itt meglátogattuk Halasági-Csibi gyógynövénykertjét, ahol nagyon sokat tanulhattak a gyerekek (és mi is) a gyógynövényekről. Itt összetalálkoztunk más magyarokkal is, akik épp gyakorlatukat töltötték a gyöngyösi Károly Róbert főiskola hallgatójaként. Részt vettünk tea és fűszerkóstoláson, és kaptunk nagyon finom gyógynövényes házicsokiból is kóstolót.
Fantasztikus helyen található ez a gyógynövénykert, és a tulajdonosok hatalmas tapasztalattal, tudással rendelkeznek a népi gyógymódokat illetően. Mivel nagy rajongója vagyok a gyógynövényeknek, és a természetes gyógymódoknak, elképesztően élveztem ezt a programot. Berni és férje pedig igazán szívéjesen fogadtak minket, és nagyon türelmesek voltak a gyerekekkel.
3. nap 05. 27.
Gyergyószárhegy- Lázár kastély, Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós-városnézés a medve „ül és vár”
Gyergyószentmiklóson egy városnézéssel kezdtük a napot. Megnéztük a főteret Szent Miklós szoborral, és a Bagossy Brothers által állíttatott váró medve szobrot is megtekintettük. (a zenekar ebből a városból származik) A városnézés után meglátogattuk a Tarisznyás Márton Múzeumot, mely a 1770-1778 örmények által épített Vertán -házban üzemel. Betekintést nyerhettünk a Vertán család életébe, akiknek leszármazottjai mai napig tartják a kapcsolatot a Gyergyószentmiklósiakkal. Megnéztük az örmény katolikus templomot, majd az örmények által finanszírozott székely katolikus templomot is.
Ez után egy nagy sétát tettünk, felmentünk a Gac -oldalban lévő emlékműhöz, ahol megemlékeztünk az 1944. szeptember 7.-én történt szörnyű mészárlásról, melyet a szovjet katonák hajtottak végre székesfehérvári gyalogezred ellen. 179 székesfehérvári fiatal katonát éjjel különös kegyetlenséggel, álmukban gyilkoltak meg.
A Gac oldal után buszra szálltunk, és Gyergyószárhegyre mentünk, ahol megnéztük a Lázár Kastélyt. Itt több kiállítást is megcsodálhattunk, pl. festményeket, hímzéseket, és egy vadászkiállítást.
Ezt követően autóbusszal érkeztünk Erdély legnevezetesebb természeti látnivalójához, a több száz méteres sziklafalak közt kanyargó Békás-szoroshoz. Sétáltunk a több mint 300 méteres sziklafalak között, majd a szoros bejárata előtti, legendákkal övezett, hegyomlás által keletkezett Gyilkos-tónál nézelődtünk.
A gyerekeknek itt is lehetősége volt a helyi termelőktől finomságokat vásárolni, és egy fagyira is jutott idő.
4. nap 05.28.
Nagy József vár ránk Gyergyóremetén,
Első megállónk a remetei END-IBO házi csokoládégyár. Itt olyan fogadtatásban volt részünk, amilyenről minden gyerek álmodik; egy hatalmas tál csokoládé várt minket, többféle csokiból lehetett kóstolni.
Ezután a templomtéri kilátóhoz sétáltunk, ahol egy rendkívül érdekes és izgalmas történelmi előadásban lehetett részünk, megismerkedhettünk a helyi közösség régi pénzkereseti lehetőségével, a fakitermeléssel és az ehhez szorosan kapcsolódó tutajozással. Útközben megkóstoltuk a vasas borvizet.
Meglátogattuk Góga Rózsika néni vízimalmát, ami egy több mint 100 éve működő malom és szövőház egyben. Láttuk a hatalmas szőnyegmosót, mely a folyóvíz erejének segítségével mosta tisztára a szőnyegeket egykoron. Itt volt egy kis izgalom, mert az egyik gyermeknek allergiás panaszai lettek, de hála Józsinak gyorsan szereztünk gyógyszert, és a gyermek hamar jobban lett. Itt szekerekre pattantunk, ahol az allergiás gyermek gyógyszere elgurult, de szerencsére a lovak nem taposták el azt. Esztena látogatással folytattuk, ahol László Zoltán esztenáján élményekben gazdag sajtkóstolón vehettünk részt. Megtudtuk mi az a zsendice, az orda, vagy a telemea. Mindezekből venni is lehetett, a személyes kedvencem az orda lett. A fenyvesek közt sétálva előadást tartott Józsi az erdőkről, mely magába foglalta a legújabb kutatási szenzációkat, eredményeket.
Találkoztunk tehenekkel, lovakkal, egy kiscsikóval, gyönyörű mesebundás kölyökkutyákkal, és a szekerezés is hatalmas élmény volt, igazából az összes program közül sokunknak ez a nap tetszett a legjobban, hiszen Józsi és Hunor gondoskodott arról, hogy az élmény felejthetetlen legyen.
Hazafele jövet Gyergyóditróban megcsodáltuk a kéttornyú katolikus templomot.
Miután megérkeztünk a szállásra, 18:00 órakor megvacsoráztunk, majd 19:00 órától egy fantasztikus néptáncos estben volt részünk, ahol rengeteg új népdalt tanult az osztály, melyekből a mai napig idéznek a gyerekek.
5. nap 05.29.
Ezen a napon a gyimesbükki Dani Gergely testvériskolánk, felé vettük az irányt, ahol 11:00 órától fantasztikus fogadtatásban volt részünk. Megismerkedtünk a Gyimesbükki néptáncokkal, hangszerekkel, élő zenés táncházat adtak nekünk a gyerekek, ami nagyon megható volt. Bemutatták népviseletüket, és hogy milyen az életük ebben a távoli kis faluban a nagy Romániában, ahol hűen őrzik minden hagyományukat, és csillogó szemmel, büszkén mutatták be nekünk magyarságukat. Pillanatok alatt születtek barátságok, táncos párok, felemelő volt nézni, ahogy a fiatalok kapcsolódtak egymáshoz. Mivel minden évben jönnek hozzánk, jövőre itthon fogadhatom ennek a csodálatos közösségnek a tagjait, és visszacsorgathatunk egy picit abból a hatalmas energiából, amit tőlük kaptunk.
13:00 óra körül értünk a csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol a több mint 500 éves fából készült csodatévő Mária szobor elé járultunk.
Ezt követően meglátogattuk a csodálatos heliotermikus Medve-tavat Szovátán, ahol megtudtuk hogyan keletkezett a 150 éves tó, és hogy milyen szabályokkal vigyáznak a tó különleges tulajdonságaira.
6. nap 05.30.
Reggeli után elindultunk Marosvásárhelyre. Megnéztük a marosvásárhelyi várat.
Sétánk közben érintettük azt a helyszínt, ahol megszervezték a magyarság tüntetését az anyanyelvi oktatás megteremtéséért, amire válaszul a román állam román állampolgárokat szervezett Marosvásárhelyre, akik rátámadtak a békésen tüntető magyarokra. Az 1990-es eseménynek 3 magyar, és 2 román áldozata volt. Az esemény során „ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” felkiáltással ön szerveződve csatlakozott a magyar tüntetőkhöz az erdélyi magyar ajkú cigányság is. Erre az eseményre fekete márciusként hivatkoznak a történészek.
Ezt követően ellátogattunk, a magyar szecesszió kívül-belül lenyűgöző remekművébe, a Kultúrpalotába.
Megtekintettük Róth Miksa csodálatos festményszerű ólmozott üveg alkotásait, majd végig jártunk a Kultúrpalota termein, végül a magyar és román festők állandó kiállításával zártuk a látogatást. A magyar rész különösen igényes Dósa Géza, Paál László, Éder Gyula, Hegedűs László, Paczka Ferenc, Lotz Károly, Liezeh-Mayer Sándor, Bruck Miksa, Munkácsy Mihály, Valentiny János, Flesch-Brunningen Ludmilla, Wágner Sándor, Pállik Béla, Menduk Oszkár, Csánky Dénes, Barabás Miklós munkáit tekinthettük meg, csak hogy pár festőt említsek a teljesség igénye nélkül. Ezt az állandó kiállítást tényleg érdemes megnézni, mert fantasztikus alkotások sorakoznak benne.
Ez után a program után, összeszorult szívvel, de teli élményekkel, történelmi tudással és erőteljes érzelmekkel hagytuk el Erdélyt, mely helyszínt örökre a szívünkbe zártuk. Az, ahogyan az itteni magyarok beszélnek rólunk, egészen megdöbbentő érzelmi töltéssel telített. Országunkat Anyaországként emlegetik, minket testvéreikként fogadtak, fogadjuk mi is Őket mindig az összetartozás szeretetével.
MATESZ MARIANN és KOVÁCS BENEDEK
