• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +26 920 810
facebook

Tantestületi kirándulás - szakmai nap

csoportkep
Április 29-én a Pipacsvirág Iskola tantestülete szakmai napot tartott. Ragyogó napsütésben indult a buszunk, hogy felfedezzük a környék kevésbé ismert nevezetességeit.

Első állomásunk a Garancsi-tó volt, aminek szomorú mondáját idegenvezetőnk osztotta meg velünk. Megnéztük az Üvegtigris büfét, majd betértünk Tinnyére, ahol kívülről megnéztük Kossuth Lajos házát, hallhattunk a faluval való a kapcsolatáról, majd megtekintettük a néhány éve elkészült első világháborús emlékművet. Tovább indulva Péliföldszentkeresztnek vettük az irányt. Amerre jártunk, érdekességeket, történeteket hallhattunk az adott településről. Miután megérkeztünk a Gerecse Naturparkhoz, két csoportra oszlottunk: az egyik csoport az interaktív teremtésvédelmi kiállítást tekintette meg, a másik csoport a szalézi templomot és környékét - ami több osztályfőnöknek beindította a fantáziáját, hiszen nagyon jó adottságú ifjúsági szállás található a területen, remek osztálykirándulás helyszín. 

A kiállításon megtudhattuk, mi a különbség a környezetvédelem és a teremtésvédelem között: a teremtésvédelemben benne van az embervédelem is - nagyon elgondolkodtató volt... Az első videó a pusztulásról és pusztításról szólt, de a kiállítás végére érve láthattuk a jövőben rejlő lehetőséget, a reményt, a már beindult jó folyamatokat is. 

Lassan mindenkire átragadt a hely nyugalma, kisimultak a ráncok, mosolyogtak a szemek.

Gyönyörű repce mezők között buszoztunk tovább Gyarmatpusztára, ahol a Sándor-Metternich temetőkápolnát tekinthettük meg. A kápolna nincs nyitva a látogatók elől, csak vezetőnknek köszönhettük, hogy bemehettünk - megérte. A rokokó oltárt Velencéből hozatta a család, amikor Sándor Móricz, az "ördöglovas" meghalt. Különlegessége még, hogy a két szenteltvíztartó két hatalmas tengeri kagylóból készült.

A sok élménnyel lélekben feltöltve, de üres hassal érkeztünk a Nyárfás Étterembe. A buszon két kolleganőnk arról beszélgetett, hogy egyikük milánói spagettit, a másikuk rántott húst enne szívesen, jót nevettek, amikor kiderült, hogy milánói sertésszelet az ebéd. 

Nagyon jó volt végre kötetlenül együtt lenni, közös élményeket szerezni, ismerkedni!

Köszönjük a lehetőséget az alapítványnak!

 

Hajnal-Dobai Borbála intézményvezető-helyettes