Lélekmadár
2024. május 17.
A Lázár Ervin Program keretében az 1. évfolyam a Lélekmadár című előadást tekintette meg. A Michal Sznunit könyve alapján készült produkcióban a szöveg, a mozgás és a zene egymást kiegészítve mutatja be az érzések, hangulatok sokszínű világát.
...
Angol vers- és prózamondó verseny
2024. május 17.
A májusi Iskolagyűlésen nagyon sok tanulónkat dicsértük meg és kiemelkedő eredményeiket hirdettük ki.
3.a Pénzmúzeum - Hogyan készül a bankjegy?
2024. május 08.
Érdekes, izgalmas kaland volt bepillantani a pénz világába. Robotokkal beszélgettünk, igazi bankjegyeket vizsgáltunk, kipróbáltuk a csőpostát, megemeltünk egy 12,5 kg tömegű aranytömböt, terveztünk és nyomtattunk saját bankjegyet.
...
Regionális logikai verseny
2024. május 07.
A Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium (BIT) vendégei voltunk, akik idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal versenyt hirdettek 7. osztályos diákoknak.
Pataki Ferenc Fejszámolás verseny döntője
2024. május 02.
Örömmel hirdetjük, hogy a tankerület által meghirdetett Pataki Ferenc Fejszámolás versenyen jól szerepeltek diákjaink! Az évfolyamszintű döntőben 1. helyezést ért el Turcsányi Bence 3.a osztályos tanuló.
Pátyi vers- és prózamondó verseny
2024. május 02.
Büszkék vagyunk Csernus Johanna 7.ab és Balogh Anna 1.b osztályos tanulóinkra, akik a Pátyi területi vers- és prózamondó versenyen méltóképpen képviselték iskolánkat! Mindketten a 3. helyet szerezték meg, Johanna próza, míg Anna vers kategóriában. Szívből gratulálunk és további sikereket kívánunk...
Az 1.b osztály kerámia foglalkozása
2024. április 29.
Fantasztikus időutazáson vettünk részt Mici kerámiaműhelyében! Szerencsére András időgépfelelős jól intézett mindent, ezért sok-sok élménnyel és egy osztálytáblával gazdagodva ültünk vissza a suliba a jelenben.