• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +26 920 810
facebook

Kosárlabda meccsek a Telki tornateremben

Lejátszottuk egyesületünk „legidősebb” korosztályával, az U14-es csapattal első meccseinket. Október 20-án, szombaton 13 órától újra kosárlabda csapatok vették birtokba a Telki tornatermet.

Egyesületünk BSC Páty U14-es csapata két ellenfelet fogadott itt a hazai pályán. Ilyen összeállításban először léptek pályára tanítványaink a Pest Megyei Kosárlabda Szövetség által szervezett bajnokságban. Mindkét ellenfél előrébb jár már a felkészülésben, tehát erősebb ellenfelekkel kellett megküzdenünk, a Haraszti sasok pl heti 4 edzésre járnak, mindenki. Becsületes, nem feladott küzdelmeket láthattunk mindkét meccsen – annak ellenére is, hogy egy meghatározó játékosunk sérülés miatt meccsek közben kiesett a keretből. Mindenki igyekezett kihozni magából a legjobbat és ez volt az edzői kérésünk.

A korosztályban 2005-2006-2007-ben születettek játszhatnak. A mi csapatunkban nem volt 2005-ös játékos a pályán, így mondhatnánk, idősebbekkel harcoltak. A játék képe alapján tudjuk miben kell feltétlenül fejlődnünk és ezt meg is tesszük majd. A további meccseken lesznek olyanok, akik még nem tudtak pályára lépni (leigazolási, vagy sportorvosi hiány miatt), tehát erősödni fog a csapat. Messzebbre nézve pedig: jövőre mi lehetünk az „öregebbek”.

Amennyiben az edzésre járásban és az edzés aktivitásban is fejlődni fogunk, van esély az előre lépésre – örömmel játszanék néhány hónap múlva ismét az Esztergomiakkal.

BSC Páty – EKKE (Esztergom) 33:69 (12:20; 10:10; 2:19; 9:20)

DMTK HARASZTI SASOK – BSC Páty 109:30 (19:12; 42:6; 24:5; 24:7)

A csapat tagjai: Bedő Bendegúz, Blaskó Benedek, Fenó Dominik, Hadnagy Anna, Horváth Benjámin, Molnár Kristóf, Oláh Klaudia, Pintér Károly, Polgár Kata, Praksz Dóra, Tornyai Nóra

Edzők: Karskó János és Török Katalin

Gratulálunk a tartáshoz és a küzdeni akaráshoz!