• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +26 920 810
facebook

Műfüves pálya

2007. november 10-én került átadásra Telkiben az iskola közelében a műfüves focipálya, amely széles körű helyi összefogás segítségével valósult meg. A beruházáshoz 5 millió forinttal járult hozzá Telki Község Önkormányzata, 1,5 millió forinttal a Budajenői Önkormányzat, a teljes összeg több mint felét pedig a helyi vállalkozók és a lakosság adta össze kiépítéséhez az Óvoda, Iskola Telkiben - Út Európába Alapítványon keresztül. A gyűjtés során 5 ezer és 500 ezer forint között mindenki annyit adott, amennyit megtehetett. (A támogatók listája megtalálható egy gyönyörű emléktáblán a pálya bejáratánál.)  A kivitelezésben nagy segítséget nyújtott Szűcs János építőanyag kereskedő és Hambuch Norbert, akik az alépítményi munkáknál tevékenykedtek, a pálya világítását az akkori önkormányzati minisztérium pályázati forrásából tudtuk megvalósítani.

A pálya 22x42 m-es, borítása speciális műfű, melynek óriási előnye, hogy esős időben is lehetőség nyílik a sportolásra. A pályát hétköznaponként délelőtt az iskola használhatja, délutánonként szervezett keretek között a Telki Focisuli növendékei, esténként a helyi lakosság és a helyi egyesületek (Telki SE, Telki FC) rendelkezésére áll. Hétköznap a kora délutáni és a kora esti időpontokban, hétvégén a nap nagy részében van lehetőség teljesen szabadon játszani a telki és a budajenei gyerekeknek és felnőtteknek. A focipálya használati rendjeelérhető itt>>

A műfüves pályára kizárólag tiszta, ott a helyszínen cserélt, műfűre alkalmas cipőben lehet rámenni, vagyis a hagyományos kemény stoplis cipőben az állagmegóvás érdekében tilos a pályán játszani. Természetesen a szemetet maga után mindenkinek össze kell szednie. A kaput éjjelre bezárják. A használattal kapcsolatos szabályok a pálya bejáratánál láthatók.